Az adpozíció olyan szófaj, amely csakis valamely kiegészítés (főnév, főnévi szintagma, névmás vagy főnévi szintagmaként használt tagmondat) előtt (preposition, elöljáró) vagy után (postposition, névutó) jelenik meg, és az a funkciója, hogy e kiegészítésnek egy másik névszói vagy igei mondattaghoz való viszonyát jelezze, mégpedig olyan szemantikai vonatkozásokban, mint hely, idő, tulajdonság, eszköz, birtoklás.[1] Az adpozíciók főtagok (fejek, heads), a főnév vagy névszói szintagma, amelyhez járulnak, az adpozíció kiegészítése vagy

Az esetrendszer az alárendelt (dependent) főneveknek olyan jelölése, amely a főtagjukhoz (head) való viszonyukat fejezi ki. Hagyományosan az eset terminus a ragozásra vonatkozik, és tipikus esetben a mondat szintjén egy főnévnek az igéhez, szintagmatikus szinten pedig egy főnévnek egy adpozícióhoz vagy egy másik főnévhez való viszonyát jelzi.[1] A főnevek helyén nem-személyes (például mutató-) névmás is állhat, és ilyenkor az esetek száma a főnevekétől eltérő lehet.

A ’valaki’/’valami’ (nominális) határozatlan névmások (indefinite pronouns, IP) típusai:

IP=Q: A határozatlan névmások egybeesnek a kérdő névmásokkal.

IPQ: A határozatlan névmások töve azonos a kérdő névmásokéval.

IP~Q: A határozatlanságot a kérdő névmáshoz csatlakozó speciális kötött morféma fejezi ki, amely a legtöbbször – de nem feltétlenül – a ’van’, ’akar’, ’talán’, ’vagy’ és ’is’ jelentésű szavakkal áll etimológiai kapcsolatban. 

A mutató névmások deiktikus kifejezések, melyek mutatják egy jelölt dolog (referens) távolságát egy beszédszituációban a deiktikus központhoz (origóhoz) képest, amely nagyjából azonos a beszélő helyével. A legegyszerűbb esetben csak a közeliséget vagy a távoliságot jelölhetik (az utóbbit esetleg több fokozatban), de egyes nyelvekben utalhatnak a jelölt dolog láthatóságára/láthatatlanságára, emelkedésének fokára, a hegyen vagy a folyón felfelé- vagy lefelé mozgására, közeledésére a deiktikus központhoz vagy távolodására tőle stb.

Ha egy nyelvben egyfelől a harmadik személyű személyes névmások(perszonális pronomenek, PP-k), másfelől a mutató névmások (demonstratívumok, Dem) egymástól különböznek, alanyi funkcióban a mutató névmások esetleg helyettesíthetik ezeket a személyes névmásokat.

Típusok:

PP=Dem: A nyelvben a harmadik személyű személyes névmások nem különböztethetők meg a mutató névmásoktól.[1]