A (tő)számneves szintagma szórendje a számnév (Num) elhelyezkedése alapján kétféle lehet: a számnév a főnevet (főnévi szintagmát, N) vagy megelőzi, vagy követi. Azokban a nyelvekben, ahol a számneves szerkezetekben kötelezően megjelenik egy osztályjelölő szó (classifier, Clsfr), ez vagy közvetlenül megelőzi, vagy közvetlenül követi a számnevet.

Típusok:

NumN: A nyelv a számneves szerkezetekben nem használ kötelező osztályjelölőt, a számnév megelőzi a főnevet (főnévi szintagmát).

Mutató névmásnak (demonstratívumnak) azt a főnevek környezetében önálló szóként megjelenő elemet nevezzük, amely megfelel a következő két kritérium legalább egyikének:

Ez a paraméter a minőségjelzős szerkezetek szórendjére vonatkozik (tehát nem érinti a számnévi és birtokos jelzős, valamint a jelzői alárendelő szerkezeteket). Prototípusa az alakra, méretre vagy színre vonatkozó melléknév + főnév szerkezet, olyan mondatban, ahol egyikük sem állítmány.

Típusok:

AdjN: A jelző megelőzi a jelzett szót.

NAdj: A jelző követi a jelzett szót.

Ez a paraméter arra kérdez rá, hogy egy nyelvben a nominális és a lokális predikátumok (állítmányok) kódolása azonos-e egymással.[1] A jelenséget alapesetben vizsgáljuk, azaz az összehasonlított  mondatoknak  a) kijelentő módban,  b) jelen időben és/vagy a legkevésbé jelölt (legsemlegesebb) aspektusban, továbbá  c) egyes szám harmadik személyben kell lenniük.[2] Azok a nyelvek, amelyekben ennek a két típusú predikációnak a kódolási stratégiája azo

Egy nyelv mondattani típusát az egy és két kötelező kiegészítéssel álló (egy valenciájú intranzitív és monotranzitív) igék argumentumainak morfoszintaktikai kezelése[1] alapján állapítjuk meg. A megvizsgálandó mondatok egyszerű kijelentő mondatok, melyekben