Határozói alárendelőn (adverbial subordinator, AdvSb) e paraméternél olyan nyelvi eszköz értendő, amely jelzi egy finit alárendelt mellékmondat[1] határozói jelentésű hozzátartozását egy főmondathoz.  Gyakorlatilag elegendő azt megvizsgálni, hogy a nyelv hogyan fejezi ki mellékmondattal az okhatározást (…mert és szinonimái), az időhatározást (…amikor és szinonimái) és a feltételességet (…ha és szinonimái).

Főnévi függő határozón (a kódban X-szel jelölve) olyan főnevet vagy főnévi szerkezetet értünk, amely hely-, idő- vagy módhatározó szerepét tölti be a mondatban. Ide tartoznak a függő esetalakot vagy/és adpozíciót tartalmazó főnévi szerkezetek. Ezeknek az alapszórendben[1] elfoglalt helyét tranzitív igéket tartalmazó mondatokban határozzuk meg, mégpedig úgy, hogy az Alapszórend (S, V, O) paraméterben megadott értékhez hozzárendeljük a főnévi függő határozó sorszámát. 1.

Ez a paraméter azt célozza, hogy a nyelveket az alanyt (szubjektumot, agenst) kifejező önálló[1] személyes névmások (personal pronouns, PP – nem minden nyelvben vannak ilyenek) és az állítmányi ige relatív szórendjének szempontjából osztályozzuk. A paraméterértéket első és második személyben állapítjuk meg, mert a harmadik személyű névmások gyakran nem valódi személyes névmások.

Névszói határozókon (oblique) ennél a paraméternél az igék olyan nem kötelező bővítményeit értjük, amelyeknek főtagja (head) főnév.[1] Ezek a kifejezések rendszerint hely-, eredet-, cél-, eszköz-, társ- és kedvezményezetti határozók (a mód- és időhatározókat azonban nem számítjuk ide, mert ezekre sok nyelvben a többi névszói határozótól eltérő szórendi szabályok vonatkoznak).  A névszói határozókat szimbolikusan X-szel jelöljük.

A nyelvek egy része megengedi két mondat olyan összekapcsolását, amelyben az egyik mondat a másiknak alárendelt szerkezetévé válik. Ilyenkor az alárendelt mondatban (subordinate clause, SC) gyakran megjelenik egy alárendelő elem (kötőszó, complementizer, Cmpz). Az alárendelő kötőszó szórendje[1] többféle lehet.

Típusok: