Egy nyelv mondattani típusát az egy és két kötelező kiegészítéssel álló (egy valenciájú intranzitív és monotranzitív) igék argumentumainak morfoszintaktikai kezelése[1] alapján állapítjuk meg. A megvizsgálandó mondatok egyszerű kijelentő mondatok, melyekben

• az S (az intranzitív ige egyetlen kötelező kiegészítése) vagy az A (a tranzitív ige inkább agens jellegű[2] kötelező kiegészítése) a topik (téma);
• az ige és, ha van a mondatban, a P (meghatározását lásd alább) pedig a mondat által közölt új információ (réma, komment);
• az S vagy az A funkciót névmás, a P funkciót teljes főnév fejezi ki.

A figyelembe veendő argumentumok a következők:

Sa  – a tudatos, szándékos aktivitást kifejező intranzitív igék kötelező kiegészítése (intranzitív agens)[3]

Snona – a nem-aktivitást (hanem állapotot, történést) kifejező intranzitív igék kötelező kiegészítése (intranzitív non-agens)[4]

Aa  – a tudatos, szándékos aktivitást kifejező tranzitív igék inkább agens jellegű kötelező kiegészítése (tranzitív agens)[5]

Anona – a nem-aktivitást (hanem állapotot, történést) kifejező tranzitív igék nem P jellegű kötelező kiegészítése (non-agens)[6]

P – a tranzitív igének az A-val szembeállítható, inkább patiens jellegű kötelező kiegészítése, amely az ige által kifejezett cselekvés, történés eredményét, tényleges vagy képzetes érintettjét nevezi meg.[7]

Típusok:

Tri: A nyelv a morfoszintaktikai kezelés szempontjából három kategóriát különböztet meg (a kategóriákon belül nem téve különbséget): 1.  [Sa és Snona];  2.  [Aa és Anona];  3. [P]. (Tipartit vagy triadikus típus.)

Nom: A nyelv a morfoszintaktikai kezelés szempontjából két kategóriát különböztet meg (a kategóriákon belül nem téve különbséget): 1. [Sa, Snona, Aa és Anona];   2. [P]. (Nominatív vagy nominatív–akkuzatív típus.)

Erg: A nyelv a morfoszintaktikai kezelés szempontjából két kategóriát különböztet meg (a kategóriákon belül nem téve különbséget): 1. [Sa, Snona és P]; 2. [Aa és Anona].   (Ergatív típus.)

SemiAct: A nyelv a morfoszintaktikai kezelés szempontjából két kategóriát különböztet meg (a kategóriákon belül nem téve különbséget): 1.  [Sa, Aa és Anona]; 2. [Snona és P].  (Félaktív vagy félagentív típus.)[8]

Act: A nyelv a morfoszintaktikai kezelés szempontjából két kategóriát különböztet meg (a kategóriákon belül nem téve különbséget): 1. [Sa és Aa]; 2. [Snona, Anona és P]. (Aktív vagy agentív típus.)

Else: A nyelv a fenti típusok közül egyikbe sem sorolható be.[9]

A vegyes típusú nyelvek e fenti kódok & vagy / jellel való összekapcsolásával jellemezhetők. & jelet ennél a paraméternél akkor használjunk, ha a két típusalkotó mondattani szerkezet használata valamilyen szintaktikai vagy szemantikai szabály szerint oszlik meg a nyelvben, a / jellel a jel utáni típus ritka, sporadikus megjelenésére utalunk. Ha a nem domináns típus használata fakultatív (ugyanazt a mondatot a domináns séma szerint is fel lehet építeni), akkor a / jel utáni kódot zárójelbe tehetjük.

[1] A morfoszintaktikai kezelés jelenthet esetalakot, adpozíció használatát vagy kötelező szórendet.

[2] Az „inkább agens” a tranzitív ige kötelező patiens kiegészítésével (P, a cselekvés eredménye, tényleges vagy képzetes érintettje) áll szemben.

[3] Például az ő az ő sétál mondatban.

[4] Például az ő az ő szédül mondatban.

[5] Például az ő az ő házat épít mondatban.

[6] Például az ő az ő veszélyt érez mondatban.

[7] Például a ház az ő felépíti a házat, ő kifesti a házat, ő megörökli a házat, ő elképzeli a házat mondatokban.

[8] Egyelőre kétséges, hogy valóban léteznek-e ilyen nyelvek, bár az aktív nyelveket rendszerint tévesen így ábrázolják. Alaposan megvizsgálandó, hogy Aa és Anona megformálása között valóban nincs-e különbség. Ha van, akkor a nyelv valószínűleg az Act típusba tartozik.

[9] Ide tartoznak a tematikus (fókusz-orientált vagy filippin típusú), a duplikatív (függőeset-kettőző, double oblique) típusú nyelvek, és esetleg további mondatfelépítési elveket felmutató nyelvek is.