Idéző mondatnak olyan mondatot nevezünk, amely két eseményt ír le, amelyek közül az egyik egy idéző megnyilatkozás, a másik egy kijelentés, melyet a megnyilatkozás révén idéznek. Az idéző megnyilatkozás eseményét egy idéző mondattag írja le, amelynek állítmánya egy megnyilatkozást, szóbeli vagy egyéb kinyilvánítást jelentő ige (prototípusa a mond ige). Az idézeti mondattag (reported clause, RepdCl) lehet közvetlen (direkt), amennyiben a ténylegesen elhangzottal azonos formában ismétli meg az elhangzott kijelentést, vagy közvetett (indirekt), amennyiben az idézett kijelentést a ténylegesen elhangzottól grammatikailag eltérő formában jeleníti meg.

Az idézeti mondattag jelölője az az eszköz (önálló grammatikai szó, affixum, partikula, speciális igealak[1]), amely egy egyszerű kijelentő mondatban nem lenne jelen, de egy idézeti mondattagban kötelezően vagy fakultatíve megjelenik.[2]

Típusok:

NoRepd: A nyelvben az idézettség tényét semmilyen specifikus eszköz nem jelöli, mert a nyelv kizárólag a közvetlen idézés módszerét ismeri, és más eszközt sem használ az idézés kódolására.[3]

NoRepdMark: A nyelvben az idézettség tényét semmilyen specifikus eszköz nem jelöli. 

RepdV: Az idézettséget az idézeti mondattag speciális igealakja jelöli.[4]

RepdAff: Az idézettséget az idézeti mondattag igealakján megjelenő speciális affixum jelöli.[5]

RepdClit: Az idézettséget az idézeti mondattagban megjelenő speciális klitikum jelöli.[6]

RepdWV1: Az idézettséget a megnyilatkozás-igét tartalmazó mondatban megjelenő önálló szó (utalószó) jelöli.[7]

RepdWV2: Az idézettséget az idézeti mondattagban megjelenő önálló szó (kötőszó) jelöli.

A fenti típusok & jellel egyesíthetők, ha a nyelv egyenrangúan két típust képvisel, illetve / jellel, ha a jel előtti típus domináns, de a jel utáni megoldás is előfordul. A kód zárójelezése fakultativitást jelöl.

[1] Speciális (avagy lefokozott) igealak értelemszerűen csak közvetett idézésnél léphet fel. Érthetünk rajta igéből képzett nem-igéket (például igeneveket), vagy olyan igealakokat, amelyek az idő, mód, aspektus vagy a személyjelezés tekintetében, esetleg esetvégződések vagy adpozíciók megjelenése révén különböznek az alapalaktól. Figyeljünk rá, hogy az idézeti mondattag állítmányát itt nem tekintjük speciális igealaknak, ha a nyelv kizárólag a főmondattal való egyidejűség vagy előidejűség kifejezése miatt használ olyan alakot, amely egy egyszerű kijelentő (fő)mondatban nem fordulhatna elő. Ez utóbbi esetben ugyanis a nem-alapalak nem azért lép fel, mert az adott mondattag éppenséggel egy függő idézet. Ilyen igealak például egyes nyelvekben a pluszkvamperfektum (múltbeli előidejűséget kifejező igeidő), amely nem fordulhat elő egyszerű kijelentő (fő)mondatban, de valójában a főmondati állítmány igeidejének függvénye, akár idézésről van szó, akár nem. Ilyenkor tehát a paraméterérték nem lehet RepdV. Mindazonáltal, ha az idézeti mondattagban (nem az idézés, hanem az alárendeltség miatt) nem-alapalak jelenik meg, erre a magyarázó szövegben érdemes kitérni.

[2] Az nem kikötés, hogy ennek az eszköznek az idézés jelölése legyen az egyetlen lehetséges funkciója a nyelvben.

[3] Eszközön itt csak morfológiailag megjelenő sajátosságot értünk, hanglejtésbelieket például nem.

[4] Az idézeti mondattag igealakja grammatikailag vagy megegyezik azzal a formával, ahogyan ugyanez az ige egy önálló kijelentő mondatban (tehát egy nem idéző szerkezetben) megjelenne, vagy sem. Tehát nem arról van szó, hogy megegyezne-e ez az igealak ugyanennek a mondatnak az igealakjával, ha azt közvetlenül – nem idézetként – mondanánk ki, hanem arról, hogy az idézeti mondattagban használt igealak az adott nyelvben egyáltalán előfordulhat-e bármilyen tartalmú önálló kijelentő (indikatívuszi) mondatban. Ha az idézeti mondattag igealakja ebben az értelemben nem speciális, akkor alapalakról („egyensúlyos” [balanced] alakról), ha igen, akkor „lefokozott” [deranked] alakról beszélünk. (Ha az idézeti mondattag és az önálló mondat igealakjai között csak az a különbség, hogy az idézeti mondattag állítmányi alakjához egy további – nem ragozható – specifikus affixum vagy klitikum járul, amelynek eltávolításával megkapnánk az önálló mondatbeli alakot, akkor a többi paraméterérték valamelyikéről van szó, hiszen idézeti jelölőként ilyenkor lényegében maga a szóban forgó elem működik.)

[5] Ezen adalékos (személyt és számot ki nem fejező, morfológiailag egyalakú) affixumot értünk, amelynek elhagyásával az igealak megegyezne azzal az igealakkal, amely egy önálló mondatban (főmondatban) szerepelne. Esetenként lényegében affixált kötőszóról van szó, a szöveges magyarázatban tisztázandó, hogy ez az idézés jelölője, vagy bármely mellékmondatban kötelező.

[6] Ezen olyan adalékos (személyt és számot ki nem fejező, morfológiailag egyalakú) elemet értünk, amely nem vagy nem feltétlenül az igealakhoz kapcsolódik, és amelynek elhagyásával a mondat önálló mondat formáját öltené.

[7] Ide tartozik mind az az eset, amikor a mondat nem összetett, mind az, amikor a jelölő az összetett mondat főmondatában (tehát nem az idézeti mondattagban) lép fel. Az önálló szó szófaját a szöveges magyarázatban tisztázni kell.