A kölcsönös (reciprok) szerkezetek két egyszerű, de két pólus között egymással ellentétes irányban megnyilvánuló azonos szituációt vagy cselekvést fejeznek ki. Vannak nyelvek, amelyek az ilyen szituációt ikonikus módon így is írják le: két egyszerű mondat egymás mellé tételével, amelyekben a főige ismétlődik, és a szereplők kiosztása ellentétes egymással.[1] A legtöbb nyelv azonban rendelkezik egyszerű vagy összetett reciprocitásjelölőkkel (igei affixumok, névmások, partikulák, határozószók stb.), amelyek lehetővé teszik, hogy a predikátumot csak egyszer kelljen megjeleníteni. Ezek a reciprocitásjelölők lehetnek egyértelműek, azaz csak a kölcsönösség jelölésére használatosak, vagy kétértelműek, amikor is ugyanaz a jelölő valamilyen más jelentést is képviselhet, a legtöbbször visszahatást vagy kollektivitást.

A nem ikonikus kölcsönösségkódolás nyelvenként eltérő módon az igék egy körére korlátozott lehet. Például a tranzitív igék közül is csak a szemantikailag ténylegesen agens + patiens kiegészítésűekre korlátozódik, vagy egyszerűen felsorolhatóan kevés számú konkrét igére. Más nyelvekben az ilyen igealakok csak egy (nem egyes számú) NP-t tűrnek meg maguk mellett agensként/patiensként,[2] és a kizárt esetekben ikonikus megoldást kell alkalmazni. Mindezekben az esetekben az alábbi paraméterértékek & jellel összekapcsolva is megadhatók.[3]

Típusok:

RcprIcon: A nyelvben a kölcsönösség csak ikonikusan fejezhető ki, azaz két mondat kerül egymás mellé azonos (megismételt) igével és a szereplők ellentétes kiosztásával: ami az egyikben agens (alany) volt, az a másikban patiens (tárgy), és vice versa.

RcprNonRefl: A nyelvben a kölcsönösség kifejezhető egyetlen igével, és a kölcsönösséget kódoló nyelvtani eszköz különbözik attól, amely a visszahatást jelezné.

RcprReflNonRefl: A nyelvben a kölcsönösség kifejezhető egyetlen igével, és a kölcsönösséget kódoló nyelvtani eszköz hol egybeesik a visszahatást jelző grammatikai eszközzel, hol különbözik tőle.

RcprRefl: A nyelvben a kölcsönösség kifejezhető egyetlen igével, és a kölcsönösséget kódoló nyelvtani eszköz megegyezik a visszahatást jelző grammatikai eszközzel.[4]

[1] „Én szeretem őt és ő szeret engem.”

[2] Például lehetséges A gyerekek szeretik egymást, de nem lehetséges Jancsi és Juliska szereti egymást.

[3] Minden esetben, de ilyenkor különösen, szükség van a szöveges magyarázatra.

[4] Ez nem zárja ki, hogy az ige jelentése vagy más grammatikai vagy pragmatikai megfontolások alapján a mondat mégse legyen kétértelmű. Vö. a franciában il s’aime csak visszaható lehet (’szereti magát’), de ils s’aiment a formája ellenére szinte biztosan kölcsönös (’szeretik egymást’), és ha mégis visszaható jelentést kell kifejezni (’szeretik magukat’), azt inkább egy másik visszaható névmás segítségével teszik (sois-mêmes).