Az evidencialitás (szemtanúsági mérték mint grammatikai kategória) azt jelzi, hogy a beszélő milyen tapasztalattal rendelkezik saját kijelentéseinek tartalma tekintetében. Grammatikai kategóriaként csak akkor tartjuk számon egy nyelvben, ha affixáció, segédigék vagy partikulák segítségével fejeződik ki.[1]
Az evidencialitás lehet közvetlen vagy közvetett. A közvetlen evidenciális azt fejezi ki, hogy a beszélő maga látja/látta, hallja/hallotta, vagy egyéb módon tapasztalja/tapasztalta a tényt, amelyről kijelentést tesz.[2] A közvetett evidenciális azt fejezi ki, hogy a beszélő a ténynek nem volt szemtanúja.[3] Az evidenciálist túlnyomórészt a jelenre vagy múltra vonatkozó kijelentésekben használják, de előfordul kérdésekben és jövő idejű mondatokban is. Sok nyelvben az evidenciális a múlt időre korlátozódik.
Ez a paraméter pusztán az evidencialitás mint grammatikai kategória meglétét vagy hiányát tükrözi egy nyelvben.
Típusok:
NoEvid: A nyelvben az evidencialitás grammatikai kategóriaként nem ismeretes.[4]
IndEvid: A nyelvben csak a közvetett evidencialitás létezik mint grammatikailag jelölt kategória.
DirEvid: A nyelvben csak a közvetlen evidencialitás létezik mint grammatikailag jelölt kategória.
Evid: A nyelvben grammatikailag jelölt kategóriaként létezik mind a közvetlen, mind a közvetett evidencialitás.
[1] Tehát nem kizárólag lexikailag (például állítólag) vagy mondattani alárendeléssel (például azt mondják, hogy…).
[2] Egyes nyelvekben van lehetőség ezek megkülönböztetésére is (látási, hallási, egyéb közvetlen evidencia).
[3] Két alváltozata a következtetéses (inferenciális) evidencialitás, amikor a beszélő a fennálló fizikai tapasztalat alapján következtet vissza a tényre, és a hallomásos vagy idéző (kvotatív, reportatív) evidencialitás, amikor a beszélő a tényről mások elmondásából tud. Egyes nyelvek megkülönböztetik ezt a két alváltozatot, mások közös közvetett evidenciális formát alkalmaznak.
[4] Ha az Evidencialitás kódolása paraméter értéke NoEvid, akkor itt is annak kell lennie.semanti