Az aspektus (igeszemlélet) jelölésének elsődleges módja lehet affixum, tonalitás, infixáció, részleges vagy teljes reduplikáció és a tő belső flexiója.  Vannak nyelvek, amelyekben egyáltalán nincsenek morfológiai eszközök az aspektus kifejezésére, az ilyen nyelvek önálló szavakat használnak erre a célra, ám ha ez az elem szórendileg szigorúan az ige mellé van kötve, akkor affixumnak tekintendő. Az aspektusjelölés gyakran kombinálódik más kategóriákkal, például a névmási (eredetű) személyjelölő affixumok kiválasztásával is kifejezhető. Vannak nyelvek, amelyekben az aspektus kifejezés módjai közül egyiket sem lehet elsődlegesnek tekinteni, ekkor az alábbi értékek & jel segítségével egymáshoz kapcsolhatók, amennyiben pedig egy másodlagos kifejezési módot is fel kívánunk tüntetni, / jel segítségével.[1]

Típusok:

NoA: A nyelv az aspektusviszonyait nem, vagy nem morfológiailag fejezi ki.

PerifA: A nyelv körülírásos (perifrasztikus) megoldásokat használ az aspektusviszonyok kifejezésére.[2]

PrefA: Az aspektus kifejezése speciális prefixumok segítségével.

SuffA: Az aspektus kifejezése speciális szuffixumok segítségével.

IfxA: Az aspektus kifejezése speciális in- vagy interfixumok segítségével.

CrcfA: Az aspektus kifejezése cirkumfixum segítségével.

SyntA: Az aspektus kifejezése egyéb funkciót is betöltő (szintetikus) affixumok segítségével.[3]

TonA: Az aspektus kifejezése tonalitás segítségével.

PartRdpA: Az aspektus kifejezése részleges reduplikáció segítségével.

RdpA: Az aspektus kifejezése teljes reduplikáció segítségével.

InflA: Az aspektus kifejezése a tő belső flexiója segítségével.[4]

[1] Így például SuffA & InflA azt jelentené, hogy a szuffixáció és a belső flexió egyformán jellemző, SuffA / InflA pedig azt, hogy a szuffixáció általános, de van az igéknek egy kis csoportja, amelynél ehelyett belső flexió jelzi az adott aspektust.

[2] Perifrasztikus megoldáson grammatikai eszközök (pl. segédigék vagy más, kizárólag az aspektus jelölésére szolgáló segédszavak) használata értendő. Önálló tartalommal (is) rendelkező határozószók megjelenése nem tartozik ide.

[3] Ide tartozik például, ha a személyjelölő affixumok egyszersmind az aspektust is jelölik. (Szöveges magyarázatban pontosítandó.)

[4] A belső flexió az adott funkciónak kizárólag az igető változtatásával történő kifejezését jelenti, tehát az igetőnek az esetleges további affixumok melletti/miatti morfonológiai változásait nem számítjuk ide.