A tárgy (tranzitív ige érintettje,[1]patiense, P, direct object, DO) kifejezése agenst (tudatos, aktív cselekvőt) és tranzitív állítmányi igét tartalmazó mondatokban többféle módon megvalósulhat.[2] Az alapvető különbség abban van, hogy egy nyelv a tárgy főnévi vagy névmási kitételén (és ennek adott esetben tárgykénti megformálásán, például tárgyesetbe tevésén) kívül ismer-e más eszközt is a tárgy jelölésére. Ilyenek lehetnek az igei egyeztetés eszközei, valamint az igétől (részben) független morfológiai elemek, továbbá a kötelező szórend, és mindezek alkalmazása lehet (teljes egészében vagy részben) kötelező vagy fakultatív. A típus megállapításához az első és a második személyű tárgyat tartalmazó mondatokat is figyelembe kell venni.

Típusok:

PNPonly: A nyelvben a tárgy kizárólag egy főnév vagy önálló névmás kitételével jelezhető, és – az esetleges kötelező szórendet kivéve  – más morfoszintaktikai eszköz ugyanerre a funkcióra nincsen.[3]

PNPobl: A nyelvben a tárgyat egy főnév vagy önálló névmás kitételével kötelező jelezni, de ezen kívül más eszköz is van a tárgy jelölésére.[4]

PNPnonobl: A nyelvben a tárgyat egy főnév vagy önálló névmás kitételével lehetséges, de nem kötelező jelezni.[5]

PNPor: A tárgyat csak abban az esetben jelzi más eszköz, ha egy főnév vagy önálló névmás révén nincsen jelezve a mondatban.[6]

+Agr: A nyelvben a tárgyra utal az ige morfoszintaktikai egyeztetése[7].

+Clit: A nyelvben a tárgyra klitikum[8] utal.

+Aux: A tárgyra olyan, az igétől különböző szó utal, amely ezen kívül más grammatikai kategóriá(ka)t[9] is kifejez.

+Clsfr: Olyan, az ige osztályát kifejező szó, amely egyidejűleg a tárgyra (is) utal valamilyen grammatikai eszközzel.

+WO: A tárgyra kötelezően alkalmazandó speciális szórend utal.[10]

A fenti típusok & jellel egyesíthetők, ha a nyelv egyenrangúan két típust képvisel. A + jel arra utal, hogy a két paraméterérték a tárgyat tartalmazó mondatokban mindig egyidejűleg érvényes, illetve / jellel, ha a jel előtti típus a nyelvben domináns, de meghatározott grammatikai vagy szemantikai környezetben a jel utáni megoldás is előfordul. A kód zárójelezése fakultativitást jelöl.

[1] Amire a tárgy mellett álló tranzitív igében kifejezett cselekvés irányul, vagy amit ez létrehoz. Nominatív nyelvekben megfelel a tárgy (direct object) fogalmának.

[2] Ennél a paraméternél csak a monotranzitív (agens–patiens típusú) igékre vagyunk tekintettel.

[3] Ez azt jelenti, hogy a tárgy megnevezése is kizárólag így történhet, és a mondatban semmilyen más elem (például egyeztető morféma) sem utal a tárgy jelenlétére vagy/és személyére. Az „Igék személyi egyeztetése” paraméter értéke ilyenkor csakis NoPM lehet. (Ha egy nyelvben van legalább egy olyan agens/tárgy kombináció, amelyben más tárgyra utaló elem is használatos, akkor az ottani paraméterértéket tulajdonítjuk a nyelvnek.)

[4] Ehhez a paraméterértékhez + jellel kapcsolandó egy másik paraméterérték is.

[5] Ehhez a paraméterértékhez + jellel kapcsolandó egy másik paraméterérték is. Például PNPnonobl + Agr érték adandó azoknak a nyelveknek, amelyekben létezik tárgyorientált igeragozás, és az ige a tárgy névmási kitétele nélkül is utalhat a tárgy meglétére (valamint esetleg annak további tulajdonságaira).

[6] Ehhez a paraméterértékhez + jellel kapcsolandó egy másik paraméterérték is.

[7] Affixum, belső tőváltozás vagy az agens jelölésére nem használt nem önálló (csak az igealakkal együtt fellépő) személyes névmás. Az „Igék személyi egyeztetése” paraméter értékei közül ilyenkor a NoPM és az APM kizárt. Ide tartozik az ún. tárgyfüggő („tárgyas”) ragozás is, amikor a tranzitív ige alakja függ a tárgy meglététől vagy annak valamely tulajdonságától (személy, szám, határozottság, osztály stb.)

[8] A klitikum jellemzője, hogy nem vagy nem csak közvetlenül az igéhez kapcsolódik.

[9] Például idő, aspektus, mód stb.

[10] Ez annyit tesz, hogy a tárgy egy egyszerű mondatban kizárólag egy meghatározott szórendi pozícióban (pl. közvetlenül az ige előtt vagy után) fordulhat elő.