Modalitáson (módon) elsősorban a lehetőség és a kellés kifejezéseit értjük. Mindkettő lehet szituációs (szituacionális, Sit) és episztemikus (Ep). A szituációs modalitások objektív fennállásokat jelentenek, az episztemikusak a beszélő vélekedését.[1]

A nyelvek különböznek atekintetben, hogy a modalitások szituációs és episztemikus változatai kifejezhetők-e azonos eszközök segítségével. Az azonosság mértéke lehet teljes vagy részleges. Részlegesnek akkor nevezzük az azonosságot, ha a nyelv lexikailag vagy grammatikailag alapjában azonos eszközöket[2] alkalmaz ugyan a modalitás szituációs és episztemikus változataira, de ezek morfológiailag (például konjugációjukra/deklinációjukra nézve) vagy szórendileg mégiscsak eltér(het)nek egymástól.

Ebben a paraméterben a kellés (necessitas, deontikum, Deon) szituációs és episztemikus kifejezésének viszonyát jellemezzük.

Típusok:

NoDeon: A nyelvben a kellést csak olyan eszközökkel lehet körülírni, amelyek nem az igei modalitás kategóriáját képviselik, hanem inkább az egész mondatra vonatkoznak.[3]

DeonSit=Ep: A nyelv a kellés mint mód megformálásánál nem tesz különbséget ennek szituációs és episztemikus változata között.

DeonSit~Ep: A nyelv a kellés mint mód megformálásánál részleges különbséget tesz ennek szituációs és episztemikus változata között.[4]

DeonSitNonEp: A nyelv a kellés megformálásánál teljes mértékben megkülönbözteti a szituációs és episztemikus változatot.

[1] A szituációs kellés azt jelenti, hogy egy tény fennállása vagy bekövetkezése objektíve szükséges, elkerülhetetlen vagy előírásszerű (például a harchoz fegyverek kellenek/ egyszer mindenkinek meg kell halnia/a pályázónak legalább MA fokozattal kell rendelkeznie). Az episztemikus kellés azt fejezi ki, hogy a beszélő véleménye szerint a szóban forgó tény bizonyosan fennáll (például a fiúnak már otthon kell lennie ’biztosan otthon van’ jelentésben).

[2] Például ugyanazt a segédigét, ugyanazt az affixumot stb.

[3] Ide tartozik minden olyan eset is, amikor a modalitást egy főmondatban fejezzük ki, az ige pedig egy alárendelt mondatban található (például kell, hogy…, szükségesnek találom, hogy…). Az ilyen kifejezésmódok nem tekinthetők igemódoknak, ezek logikai modalitások, amelyekkel nem foglalkozunk. Ezért ezt a paraméterértéket csak akkor tulajdonítjuk a nyelvnek, ha a kellés kifejezésre semmilyen más (grammatikai) eszköz nem áll rendelkezésre (ha a nyelvre a többi paraméterétrék közül egyik sem jellemző).

[4] Szöveges magyarázatban bemutatandó.