Igén ebben a paraméterben tudatos, akaratlagos tranzitív cselekvést jelentő igét értünk, alanyon ennek agensét, tárgyon (objektumon) ennek patiensét. Igei affixumok olyan, az igéhez közvetlenül csatlakozó pre- és szuffixumok, amelyek az ige alanyának személyét vagy/és osztályát (szubjektumát, Subj), idejét  (tense, T), szemléletét (aspektusát, A), módját (mood, M), tárgyára való vonatkozását[1] (objektumát, Obj), címzettjét (recipiensét, Rec), igenemét (diatézis, genus verbi, GV) jelölik, egyszóval grammatikai tartalmakat fejeznek ki magában az igealakban. Ezek a morfémák lehetnek analitikusak (monoexponenciálisak, azaz mindegyik morféma csak egy grammatikai funkciót tölt be) vagy szintetikusak (poliexponenciálisak, azaz egy morféma több funkciót is betölt). Az olyan affixumokat, amelyek egészben vagy részben nem grammatikai funkciókat látnak el, itt nem vesszük tekintetbe.[2] Ez a paraméter a grammatikai affixumoknak[3] az igealakban megfigyelhető sorrendjére kérdez rá. Típusokat itt nem tudunk felsorolni, de megadhatjuk a kódképzés módját, példák segítségével. A – jel egymásutániságot, a ~ jel egyidejűséget jelöl. [4]

Típusok:

NoAff:  Az igealakon egyetlen igei funkció sem fejeződik ki affixumok segítségével.

Subj–M–T:  Az igealakon csak az alany személyjele,[5] a mód és az idő affixuma jelenik meg, személy–mód–idő sorrendben.

M–T–Subj:  Az igealakon csak az alany személyjele, a mód és az idő affixuma jelenik meg, mód–idő–személy sorrendben.

Subj–T~A~M:  Az igealakon csak az alany személyjele és egy időt, aspektust és módot egyaránt kifejező affixum jelenik meg (azaz két affixum, melyek közül a második szintetikus), ebben a sorrendben.

Subj–T~A~M–Obj: Az igealakon az alany személyjele, továbbá egy időt, aspektust és módot egyaránt kifejező affixum, továbbá egy, a tárgyra vonatkozó affixum jelenik meg (azaz összesen három affixum, melyek közül a második szintetikus), ebben a sorrendben.

Mint látható, az igei affixumokkal ki nem fejezett funkciókat egyszerűen elhagyjuk a jelölésből.[6] Amennyiben a különböző igeidőkben, személyekben stb. az affixáció módja eltér egymástól,[7] a komplexebb alakokat vesszük példának.[8]

[1] Ez a vonatkozás nem feltétlenül a tárgy személyére utal, lehet például a tárgy határozottságának jelölője is.

[2] Így például figyelmen kívül hagyjuk az olyan verbális prefixumokat (igekötőket), amelyeknek szemantikai funkciójuk (is) van, például irányt fejeznek ki. Az ilyen igekötőkre általában az is jellemző, hogy ha elhagyjuk őket, az igealak izoláltan tekintve nem válik agrammatikussá, szemben a ténylegesen grammatikai affixumokkal.

[3] A Rec és a GV természetesen csak akkor tüntetendő fel, ha a nyelvben van affixális kifejezése. A GV esetében, ha ennek van zéró morfémás variánsa is (pl. a cselekvő igenem esetében, szemben az affixálisan kifejezett szenvedő stb. igenemmel), a GV szimbólumot zárójelbe tesszük. Pl. (GV)–Subj–M–T jelentése: az igető melletti affixumok közül az igenemé áll elöl, ha az nem zéró morféma.

[4] Szintetikus morfémák esetén a funkciókat ~ jellel összekötve ábrázoljuk. Ez tehát két vagy több funkció egyidejű kifejezését jelenti egy affixum által. A – jel két affixum egymásutániságát jelzi. Így például Subj~T egy olyan affixumot jelölne, amely egyaránt kifejezi az alany személyét és az igeidőt, ellenben Subj–T két affixumot, ebben a sorrendben, melyek közül az első az alany személyét, a második az igeidőt fejezi ki.

[5] Minden szám/személy kombinációt külön személyjelölőnek tekintünk, tehát például az alany számát és személyét kifejező elemet akkor is egységesnek tekintjük, ha morfológiailag osztható lenne számra és személyre.

[6] Például a Subj–T kód egyszersmind azt is jelenti, hogy az adott nyelvben az A, M és Obj funkciók nem, vagy nem igei affixumok segítségével fejeződnek ki.

[7] Ilyen eset lehet például, ha a jelen időnek nincs affixuma, a múlt időnek pedig igen, vagy ha a tárgyra való vonatkozást csak a tárgy határozottsága esetén fejezi ki testes (nem-zéró) affixum.

[8] A legtöbb esetben az (egyszerű) múlt idő egyes szám harmadik személyének megfelelő (és, ha a nyelv ismer ilyet, látható tárgyas egyeztetést is tartalmazó) alakokban érdemes megfigyelni az affixumok sorrendjét.