Az esetszinkretizmus az esetek paradigmatikus szintetizmusa (több esetfunkció egybeesése egyazon alakban).[1] Melléknévi esetszinkretizmusról akkor beszélünk, ha az adnominális (jelzői funkciójú) melléknév egy ragozási alakja (például egyazon esetaffixuma) két vagy több esetfunkciónak felel meg.[2] Önálló esetfunkciónak (esetnek) tekintünk minden olyan ragozási kategóriát, amely a deklinációval rendelkező szavak vagy azok bizonyos alosztályai legalább egy részénél megkülönböztethető a többitől. Ha a melléknév többféleképpen is ragozható, a leggazdagabb paradigmáját vesszük tekintetbe.

Típusok:

NoCase: A nyelvben nincsen esetragozás.

NoAdjCase: A nyelvben van főnévi esetragozás, de az adnominális melléknév nem ragozódik (nincs egyeztetve a főnévvel).

AdjNoSyncCase: A nyelvben van főnévragozás, és az adnominális melléknevek esetben egyeznek a főnévvel, de a melléknevek esetalakjainak megoszlása egy az egyben megfelel a jelzett főnév esetalakjaiénak (tehát a nyelvben nincsen kifejezetten melléknévi szinkretizmus).

AdjSyncCase: A nyelvben van főnévragozás, az adnominális melléknevek esetben egyeznek a jelzett főnévvel, és a melléknevek esetalakjainak megoszlása különbözik a főnevek esetalakjainak megoszlásától (tehát a nyelvben van kifejezetten melléknévi szinkretizmus).

[1] Szemben az esetexponenciával, ami az esetek szintagmatikus szintetizmusa.

[2] A főnévi esetalak szinkretizmusa nem ad eligazítást a melléknév szinkretizmusának kérdésében. Ha adott esetben a főnévi eset szinkretikus, és a melléknév ezzel következetesen egyeztetve van, akkor a melléknévi alak is szinkretikus, de ez pusztán egyeztetés, nem specifikusan a melléknév szinkretizmusa.