A mutató névmások esetragozásáról (deklinációjáról) akkor beszélünk, ha a nyelvben  e névmások esetfunkcióit (egy másik szóhoz, leggyakrabban az igéhez fűződő szintaktikai viszonyukat) morfológiailag különböző megformálásuk fejezi ki. Tipológiai szempontból a mutató névmások deklinációtípusát a főnevet kísérő(adnominális) mutató névmásnak[1] az állítmányi ige környezetében történő megformálása alapján állapítjuk meg.[2] A névmási tövek pusztán morfonológiai alternációját nem tekintjük esetkifejezésnek.[3] Ugyancsak nem az adnominális mutató névmás deklinációja, ha a névmás affixumként vagy klitikumként csatlakozik ragozott főnévi alakokhoz. Ha az adott nyelvben az adnominális mutató névmásoknál többféle esetkifejezés is lehetséges, típusát az elsődleges (domináns) módszer alapján jelöljük meg.

Típusok:

NoCase: A nyelvben egyáltalán nincsen esetragozás.

NoDem: A nyelvben nem használatosak mutató névmások.

Dem=Aff: A nyelvben az adnominális mutató névmások affixumok, maguk nem ragozódnak.[4]

Dem=Clit: A nyelvben az adnominális mutató névmások klitikumok, maguk nem ragozódnak.[5]

NoDemCase: A nyelvben az adnominális mutató névmások önálló szavak, de nincsen esetragozásuk.[6]

DemAff: Az adnominális mutató névmások ragozhatók, és esetaffixumaik szuffixumok.

AffDem: Az adnominális mutató névmások ragozhatók, és esetaffixumaik prefixumok.

DemCaseTon: Az adnominális mutató névmások esetalakjait a névmás tonális különbségei fejezik ki.

DemCaseInflex: Az adnominális mutató névmások esetalakjait a névmás tövében végbemenő fonémacsere – belső flexió – fejezi ki.

Paraméterértékek együttes meglétére egy nyelvben & jellel való összekapcsolásukkal utalhatunk, ha közülük az egyik (szerkezetileg) domináns, akkor ahhoz / jellel kapcsoljuk a másik paraméterértéket.

[1] Az önálló használatú (pronominális) mutató névmások esetragozása rendszerint megegyezik a főnévi deklinációval, ezért ennek nincsen tipológiai jelentősége.

[2] A jelen paraméter szempontjából irreleváns, hogy az esetalakok az igék kötelező kiegészítéseit (argumentumait) jelölik, vagy más határozói funkciókat.

[3] Ha például egy affixum fejezi ki az esetet, akkor irreleváns, hogy ez az affixum a névmási tő alapalakjához vagy annak valamely variánsához járul hozzá. A névmási tő változása csak akkor releváns, ha ez maga fejezi ki az esetfunkciót.

[4] Így áll a helyzet, ha a főnév az adnominális mutató névmási affixum nélkül is ugyanazt az esetalakot venné fel.

[5] Így áll a helyzet, ha a főnév az adnominális mutató névmási klitikum nélkül is ugyanazt az esetalakot venné fel.

[6] Ennek az értéknek a megadása konnotálja, hogy az adnominális mutató névmást domináló főnévnél viszont van esetragozás. Szöveges magyarázatban tisztázandó.