A vonatkozói alárendelő szerkezet (relative clause, RC) egy referáló kifejezésnek (a fejfőnévnek) az értelmezési tartományát szűkíti le azokra az elemekre, amelyekre nézve a vonatkozói alárendelő szerkezetben megfogalmazott állítás igaz. Másszóval a vonatkozói alárendelő szerkezet olyan szintagma, amely megfelel a következő két kritériumnak: a) a maga egészében egy főnév (N) jelzőjének funkcióját tölti be,[1] b) tartalmaz egy olyan igealakot, igenevet vagy igéből képzett főnevet, amely nem azonos a teljes mondat fő predikátumával.[2] A vonatkozói alárendelő szerkezet és a fejfőnév együtt a vonatkozói szerkezet (relative construction).[3] A nyelvek különböző eszközökkel, ún. relativizáló stratégiákkal (relativizing strategies) alakítják ki vonatkozói szerkezeteiket. Tipológiailag a formálisan kifejeződő morfoszintaktikai megoldások jönnek számításba.
Ebben a paraméterben a fejfőnév képviseletét vizsgáljuk a vonatkozói alárendelő szerkezetben, mégpedig olyan esetben, amikor a fejfőnév a vonatkozói alárendelő szerkezeten belül valamilyen függő eseti (nem alanyi és nem tárgyi) funkciót tölt vagy töltene be.[4] A megvizsgálandó négy altípus a következő: a fejfőnév a szerkezetben 1. részes határozó (indirect object), 2. más függő határozó (circumstance, például társ- vagy eszközhatározó), 3. birtokos (possessor), 4. hasonlítási etalon (hasonlító határozó, standard of comparison, aminél valami valamilyenebb). A relativizáló stratégiákkal kapcsolatban ilyenkor a következő típusok lehetségesek.
Típusok:
NoOblRel: Ha a fejfőnév a vonatkozói alárendelő szerkezetben függő eseti funkciót látna el, vonatkozói alárendelő szerkezet (és így vonatkozói alárendelés) egyáltalán nem lehetséges.
ElseOblRel: A nyelvben vonatkozói alárendelő szerkezet, ha annak fejfőneve az alakulaton belül függő eseti funkciót látna el, csak nem-standard megoldással lehetséges.[5]
RCnonObl: A fejfőnév a vonatkozói alárendelő szerkezetnek elvben függő határozója, de ilyetén voltát semmi sem jelöli (mert esetalakja a főmondatbeli szerepének felel meg).
RelPro: A fejfőnevet a vonatkozói alárendelő szerkezetben vonatkozó névmás képviseli (többnyire a függő határozónak megfelelő megformáltsággal).
CorrelN: A fejfőnév a vonatkozói alárendelő szerkezetben is megjelenik (a vonatkozói alárendelő szerkezet alakja egyszersmind eltér attól, ahogyan ugyanez a tartalom önálló mondatban megjelenne), a főmondatban pedig a fejfőnév ugyancsak jelen van, vagy egy általánosabb jelentésű főnév képviseli.
CorrelPro: A fejfőnév a vonatkozói alárendelő szerkezetben jelenik meg, a főmondatban pedig (személyes vagy mutató) névmás képviseli a fejfőnevet.
InternN: A fejfőnév csak a vonatkozói alárendelő szerkezetben jelenik meg, a főmondatban semmi sem képviseli.
Paratact: (Parataktikus vonatkozói alárendelő szerkezet) – két főmondat kapcsolódik lazán egymáshoz, mindkettő ugyanolyan alakban jelenik meg, mintha önálló lenne, és egyikben sincs olyan morfológiai elem, amelyik jelezné a másik mondatra vonatkozást. (A vonatkozói alárendelés csak szemantikailag jelenik meg.)
Pro: A vonatkozói alárendelő szerkezetben, az alakulaton belüli funkciót jelölve, kötelezően megjelenik a fejfőnév névmási képviselete.
A fenti típusok & jellel egyesíthetők, ha a nyelv egyenrangúan két típust képvisel, illetve / jellel, ha a jel előtti típus az általános, de a jel utáni megoldás is előfordul. A kód zárójelezése fakultativitást jelöl. A NoOblRel, illetve az ElseOblRel paraméterérték egy nyelvben egy-egy másik megoldással együtt is létezhet, ha a standard megoldás a négy tipikus függő eseti funkció egy részére alkalmazható, más részére pedig nem.[6] Ilyenkor a szóba jövő értékeket + jellel kapcsoljuk össze, és a szöveges magyarázatban külön-külön jellemezzük a négy fajta függő eseti funkcióval kapcsolatos helyzetet.
[1] Tehát a milyen tulajdonsággal jellemezhető közelebbről az N? vagy a melyik N? kérdésre válaszol.
[2] Ez annyit tesz, hogy ha a mondatból elhagyjuk ezt a jelzői alárendelő szerkezetet (szintagmát), a mondat továbbra is grammatikus marad, mivel szerepel benne egy (másik) igei predikátum.
[3] Például az az a kutya, amelyik ugat vonatkozói szerkezetben a kutya a fejfőnév, az amelyik ugat a vonatkozói alárendelő szerkezet. Az ugató kutya vonatkozói szerkezetben a kutya a fejfőnév, az ugató a vonatkozói alárendelő szerkezet.
[4] Ebből tehát nem következik, hogy a főmondatban is függő esetűnek kell lennie. Példa: Ez az a kulcs, amellyel ki tudod nyitni a zárat. Az amellyel a vonatkozói alárendelő szerkezetben függő eset (insztrumentálisz), miközben fejfőneve, a kulcs, (a mondat aktuális tagolása függvényében) a főmondatban alany vagy állítmány.
[5] Például olyan mondatszerkezet szerepeltetésével, ahol a vonatkozói alárendelő szerkezet fejfőneve függő határozó (például ismerem azt az embert, akivel tegnap sétáltál) helyett alanyként lépne fel (például ismerem azt az embert, aki tegnap társad volt a sétálásban illetve ismerem a tegnap a sétálásban társad való/volt embert), vagy tárgy lenne (például ismerem azt az embert, akit tegnap társadul vettél illetve ismerem a tegnap társadul vett embert). Szöveges magyarázatban pontosítandó.
[6] Ennek egyik lehetséges változata, ha a négy függő eseti altípus közül csak egyesekre alkalmazható a standard megoldás, míg a többiek egyáltalán nem lehetségesek a nyelvben (például RelPro+NoOblRel), vagy a többiek csak nem-standard módon oldhatók meg (például RelPro+ElseOblRel).