A nyelv modalitásai a kellés (necessitas) és a lehetőség (possibilitas, Psbl). Mindkettőnek van szituációs (objektív, a tényállásra vonatkozó) és episztemikus (a beszélő véleményét kifejező) változata.[1] A szituációs (szituacionális) lehetőség jelenthet a) képességet (tud úszni), b) engedélyt (úszhat) és c) valaminek az objektíve lehetséges voltát (itt lehet úszni). Ha egy adott nyelvben a szituációs lehetőség kifejezése grammatikai eszközökkel történik, akkor ezt kifejezheti:  igei affixumokkal, igei szerkezetekkel (segédigék, szeriális igék), egyéb jelölőkkel (partikulák, határozók, főnevek, melléknevek, komplex mondatformák). Egyik esetben sem kötjük ki, hogy az adott eszköz kizárólag a szituációs lehetőség kifejezésére legyen használatos.

Típusok:

NonSitPsbl: A nyelv a szituációs lehetőséget nem grammatikai eszközökkel fejezi ki.

SitPsblAff: A nyelv a szituációs lehetőség kifejezésére igei affixumokat használ.[2]

SitPsblV: A nyelv a szituációs lehetőség kifejezésére igei szerkezetet használ.

SitPsblNonaffNonV: A nyelv a szituációs lehetőség kifejezésére az affixumoktól és az igei szerkezetektől eltérő eszközöket használ.[3]

Egyaránt fellépő értékek & jellel kapcsolandók össze, a / jellel azt jelöljük, hogy a feltüntetett kódértékek közül a jel előtti a domináns, de a másik is előfordul.

[1] Episztemikus lehetőség: ilyenkor már otthon lehet (= lehetségesnek gondolom, hogy otthon van). Episztemikus kellés: ilyenkor már otthon kell lennie (= majdnem biztos vagyok benne, hogy otthon van). Szituációs kellés: az élethez lélegezni kell.

[2] Ha a nyelv a szituációs lehetőség kifejezését képes affixálisan megoldani, ezt a paraméterértéket állapítjuk meg akkor is, ha erre nem ez az egyetlen megoldás a nyelvben.

[3] Pontosítás a szöveges magyarázatban.