Ennél a paraméternél a tranzitív igéknek a P kötelező bővítmény[1] nyelvtani értelemben vett, kifejezetten annak személyére való (perszonális) utalásáról (person marking, PM) van szó.[2] Mintául tudatos, akaratlagos cselekvést kifejező tranzitív igéket választunk, és vizsgálandó az 1. és 2. személyű patiensek esete is. Jelölésen morfológiai jelölést értünk, bármely eszközzel valósuljon is ez meg.[3] Amennyiben az adott nyelvben a P személyének jelölése az igén bizonyos körülmények fennállása esetén megvalósul, ilyen eseteket vizsgálunk, és ennél a paraméternél úgy tekintjük, hogy a nyelvre a P-vel való egyeztetés általában jellemző. A feltett kérdés: amennyiben a nyelv az igealakon jelöli a patiens nyelvtani személyét, ez a jelölés mely esetekben kötelező?

Típusok:

NoPatPM: A tranzitív ige morfológiailag nem jelöli a patiens személyét.[4]

PatPM: A tranzitív ige jelöli a patiens személyét (egyeztetve van vele), akár teljes főnév, akár névmás fejezi (illetve fejezhetné) ki a patienst.

PatPMN: A tranzitív ige csak abban az esetben jelöli a patiens személyét (van egyeztetve vele), ha a patiens ténylegesen megjelenő főnév.[5]

PatPMnotN: A tranzitív ige csak abban az esetben jelöli a patiens személyét (van egyeztetve vele), ha a patiens nem főnév.[6]

PatPMnon3: A tranzitív ige csak abban az esetben jelöli a patiens személyét (van egyeztetve vele), ha a patiens első vagy második személyű.[7]

[1] A P (patiens) a tranzitív igével jelölt cselekvés érintettjének megjelölője, tehát azé az entitásé, amelyre az igében kifejezett cselekvés irányul, vagy amely annak következtében jön létre.

[2] Az ilyen jellegű igeegyeztetést hagyományosan tárgyas ragozásnak is nevezik, de ez utóbbi valójában tágabb fogalom, hiszen abba a patiens más grammatikai tulajdonságaival való egyeztetés is beletartozik. Ez utóbbiról lásd a Patiens igei jelölésének elve paramétert.

[3] Ide értendők azok a morfológiai jelölésmódok is, amelyek nem önálló személyes névmásokat (vagy klitikumokat) alkalmaznak az igealakon kívül. Nem önálló a személyes névmás, ha nincs olyan alakja, amely az igei egyeztetés funkcióján kívül más funkciót is el tudna látni.

[4] Ide tartozik az az eset is, ha a tranzitív ige a patiens valamely más grammatikai tulajdonságát (például a számát, topikalizációját, határozottságát stb) jelöli, még ha ez csak bizonyos személy(ek)ben valósul is meg. (Ilyenkor ugyanis a megfelelő morfológiai alak fellépése csak függ a patiens személyétől, de lényegében nem a személyt jelöli.)

[5] Tehát nem jelöli, ha a P önálló személyes névmással van kifejezve.

[6] Tehát a P vagy önálló személyes névmás, vagy egyáltalán nem jelenik meg a mondatban önálló szóként.

[7] Tehát nem jelöli, ha a P (harmadik személyűnek értett) főnévvel van kifejezve, vagy nem jelenik meg, de harmadik személyűnek értendő.