Grammatikai főnévosztályozás (genus-rendszer) akkor van egy nyelvben, ha vannak benne olyan különböző egyeztetési módok, amelyek végső soron a főnevek osztályaitól függenek.[1] Az egyeztetés érintheti az igéket, mellékneveket, determinánsokat, számneveket, fókuszpartikulákat. Vannak nyelvek, amelyekben csak az anaforikus névmások különbsége a genusrendszer alapja.[2] Az osztályozási stratégia megállapítását célszerű élettelen, egyedi tárgyakat jelentő,[3]  nem képzett főneveken ellenőrizni, mivel például a biológiailag férfi és női lényeket jelölő szavak szemantikai besorolása többnyire – bár nem kivételtelenül – felülkerekedik a formális kritériumokon, illetve a képzett szavak gyakran a képzők alapján sorolódnak be, bármi legyen is a domináns besorolási elv.[4]

A főnevek genusokhoz (osztályokhoz, grammatikai nemekhez) rendelése háromféle elven alapulhat: a rendszer lehet jelentésalapú, formális és egyedi (idioszinkratikus).

1. Tisztán a jelentés alapján vett besorolhatóságot csak kevés nyelv mutat fel, de a kivételek száma lehet oly módon körülhatárolt, hogy túlnyomóan szemantikai genusbesorolású nyelvekről beszélhessünk. A szemantikai besorolás alapja három féle lehet. 1. A leggyakoribb elv a természetes nem (illetve annak hiánya).[5]  Az ilyen genusrendszerek különböznek a tekintetben, hogy elvük érvényessége milyen fokú,[6]  hogy hol húzódik a természetes nem megkülönböztetési küszöbe,[7] ezen kívül a grammatikai nemek használata függhet szociális meghatározottságtól is.[8] 2. A cselekvőképességi hierarchián (animacy hierarchy) alapuló osztályozás.[9] 3. Kis számban léteznek egyéb, bonyolultabb, de még mindig jelentésalapúnak tekinthető osztályozási–besorolási rendszerek is.
2. A formális besorolás fonológiai és morfológiai kritériumok alapján lehetséges. Tisztán formális genusbesorolású nyelvet nem ismerünk, így itt is helyesebb túlnyomóan formális besorolású nyelvekről beszélni.
3. Vannak nyelvek, ahol a besorolás egyedi (önelvű, idioszinkratikus), vagyis a főnevek genusokhoz rendeltsége a nyelv jelen állapotában döntően nem rendszerszerű, minden egyes főnév esetében lexikailag kötött.[10]

(Az I.–III. pontban kifejtett részletekre a konkrét nyelvekre vonatkozó kommentárokban kell kitérni.)

Típusok:

NoGns: A nyelv nem ismeri a grammatikai nemnek (a főnevek grammatikai osztályokba sorolásának) kategóriáját.

NatGns: A nyelv ismeri a grammatikai nemnek (a főnevek grammatikai osztályokba sorolásának) kategóriáját, a nem-élőt (nem-embert) jelentő főneveket egyazon genushoz sorolja, az élőt (embert) jelentő főneveket pedig egy vagy több másik genushoz; a genusok megkülönböztetése ez utóbbi esetben döntően vagy végső soron a természetes nemen alapul.

AnimGns: A nyelv ismeri a grammatikai nemnek (a főnevek grammatikai osztályokba sorolásának) kategóriáját, a genusok megkülönböztetése döntően vagy végső soron a cselekvőképességi hierarchián alapul.

FormGns: A nyelv ismeri a grammatikai nemnek (a főnevek grammatikai osztályokba sorolásának) kategóriáját, a genusok megkülönböztetése döntően vagy végső soron formális kritériumokon alapul.

IdioGns: A nyelv ismeri a grammatikai nemnek (a főnevek grammatikai osztályokba sorolásának) kategóriáját, a genusok megkülönböztetése egyedi (önelvű, idioszinkratikus).

[1] Másszóval egy főnév nemének (osztálybasoroltságának) meglétét és minéműségét csak a főnéven kívül lehet megállapítani (önmagában a végződése például nem bizonyíték). Egyeztetés nélkül az sem bizonyíték, ha vannak férfiakat és nőket megkülönböztető szópárok, akár különböző tövekből, akár szóképzés révén. A grammatikai nem (osztálybasoroltság) nem tévesztendő össze az osztályozószavakkal sem (classifiers, például indonéz se orang guru [egy – emberek osztálya – tanító, ’egy tanító’]), hiszen ilyenkor nincs szó egyeztetésről.

[2] Ilyen például az angol, de ez a változat valójában nagyon ritka.

[3] Kivéve abban az esetben, ha az élettelen főnevek kizárólag vagy túlnyomó többségben ugyanazon genushoz tartoznak, miközben az élők egy vagy több másik genushoz. Ilyenkor természetesen eleve szemantikai alapú genusbesorolásról van szó.

[4] Ezekre a körülményekre, ha a nyelvben relevánsak, a szöveges kommentárban ki kell térni.

[5] Az ilyen rendszerek osztályait hímnemnek (masculinum), nőnemnek (femininum) és – ahol van harmadik osztály – semleges nemnek (neutrum) nevezzük.

[6] Vannak olyan nyelvek, ahol a genusdifferenciáció csaknem teljes egészében a természetes nemen alapul. (Például minden férfiember és ilyenként képzelt istenség hímnemű, és a hímnemű szavak csakis ilyen lényeket jelölnek.) Más nyelvekben a természetes nemmel rendelkező főnevek besorolása zömmel értelemszerű, de vannak „hibrid nemű” szavak is, illetve nem embert vagy nem is élőt jelentő főnevek is besorolódnak a természetes neműek alkotta osztályokba. 

[7] Megkülönböztetés csak az emberek; az emberek és az állatok; az emberek és a háziállatok; az emberek, a háziállatok és a feltűnően megkülönböztethető nemű egyéb állatok között; a küszöb esetenként húzódhat állatfajok között is stb.

[8] Például vannak dialektusok, ahol csak a férjezett nők megnevezése nőnemű szó, vagy ahol a genus választása udvariassági követelményekkel függ össze.

[9] Ezen belül a megkülönböztetési küszöb tekintetében térhetnek el egymástól (emberek versus nem emberek; emberek + állatok versus minden egyéb, esetleg itt is különbséget téve az állatok fajtái között). Ezek a rendszerek lehetnek többé vagy kevésbé következetesek. 

[10] Ha egy nyelvben több típus egyaránt jelen van, két paraméterérték & jellel (egyenlő mérték) vagy / jellel (a hátul álló kisebb mértékben, esetleg nem egyedi, de jól körülhatárolható kivételcsoport formájában van jelen) is összekapcsolható. Ilyenkor a szöveges kommentárban részletezni kell az összetett paraméterérték jelentését.