Vannak olyan igék, amelyek szemantikai értelemben (vagy más mondatformákban való viselkedésük alapján) tranzitív igéknek minősülnek, mégis csak egy kötelező kiegészítéssel alkotnak mondatot, és ez az egyetlen argumentum nem A funkciójú. Az ige és a speciális egyedi argumentum (V és U [unique argument]) exkluzív szórendjét az egymáshoz viszonyított sorrendjük alapján állapítjuk meg speciális tranzitív igét tartalmazó kijelentő mondatokban. A kiválasztott mondatoknak és elemeiknek a következő kritériumokat kell teljesítenie:

1. A V olyan ige, amely ahhoz, hogy grammatikailag hiánytalan mondatot alkosson, kötelezően kizárólag egy, a cselekvés, történés által érintett vagy létrehozott entitás (U) megjelölését igényli.[1]
2. Az U itt összefoglaló jelölés a szemantikai/funkcionális elemzésben általában P-vel – esetenként O-val – jelölt elem, tehát patiens (a V-vel jelölt cselekvés által érintett vagy létrehozott entitás megjelölője), illetve a recipiens (cél) vagy beneficiens (kedvezményezett) képviseletére.
3. Az U szemantikai tekintetben jelöletlen.[2]

Az exkluzív V, U szórend megállapításánál nem teszünk különbséget alap- és domináns szórend között, mivel ezek általában nem térnek el egymástól. Amennyiben a nyelvben mindkét lehetséges sorrend előfordul, akkor

1. ha a két sorrend közül egyiknek a gyakorisága sem legalább kétszerese a másikénak, akkor úgy tekintjük, hogy a nyelvnek a vizsgált kategóriák tekintetében nincsen exkluzív szórendje;
2. ha a két sorrend egyikének a gyakorisága legalább kétszerese a másik változat gyakoriságának, akkor ezt tekintjük a V és az U exkluzív szórendjének.

Típusok:

NoUWO: A nyelvben nincsenek olyan egy kötelező kiegészítéssel álló (egy valenciás) igék, amelynek ez a kötelező kiegészítése U funkciójú lenne.

VU: A V és az U exkluzív szórendjében a V megelőzi az U-t.

UV: A V és az U exkluzív szórendjében a V követi az U-t.

Ha a nyelvben léteznek a mondott kritériumoknak megfelelő igék, de a VU és UV sorrend egyenlő mértékben előfordul, a paraméterértéket VU & UV formában adjuk meg. Ha mindkét szórend előfordul, de az egyik domináns, akkor a domináns szórend kódjához / jellel kapcsoljuk a másikat.[3]

[1] Tehát ún. „személytelen tranzitív” szerkezetekről van szó, amelyekben az ige egyetlen kötelező bővítménye patiens, recipiens vagy beneficiens; agens kitétele pedig elvileg lehetetlen – vagyis a mondat nem tekinthető hiányosnak. (Pl. latin Taedet me. ’undorodom’, orosz Jemu vezjot. ’szerencséje van’, finn Minua nukuttaa. ’elálmosodtam’.) A nyelvek jó részében egyáltalán nincsenek ilyen igék.

[2] Tehát például amennyiben az adott nyelvben a V és az U sorrendje függ az U valamely szemantikai vagy grammatikai tulajdonságától (például határozatlanság/határozottság), azt a szórendjüket tekintjük exkluzív szórendnek, amelyben az U a legkevésbé jelöltnek (markírozottnak) számít (például határozatlanság/határozottság esetében a határozatlan U szórendjére vagyunk tekintettel).

[3] Például VU / UV jelentése: az exkluzív szórend dominánsan VU, de UV is előfordul.