Az esetszinkretizmus az esetek paradigmatikus szintetizmusa (több esetfunkció egybeesése egyazon alakban).[1] Főnévi esetszinkretizmusról akkor beszélünk, amikor egy esetalak legalább két olyan funkciót lát el, amelyet ugyanazon nyelv egy másik szófajának/szóosztályának paradigmájában több különböző esetalak fejezne ki. Valamely esetfunkció meglétét akkor tulajdonítjuk a nyelvnek, ha létezik benne főnévragozás, és az adott funkció más névszók (főleg névmások), illetve legalább egyes főnévi szóosztályok vagy azok bizonyos alosztályai tekintetében sajátlagos ragozási formát ölt.[2]

Típusok:

NoCase: A nyelvben nincsen főnévragozás.

NoSyncCase: A nyelvben van főnévragozás, és az esetek sohasem szinkretikusak.

SyncCoreCase: A nyelvben van főnévragozás, és csak az alapeseteknél[3] figyelhető meg szinkretizmus.

SyncNonCoreCase: A nyelvben van főnévragozás, és csak a nem-alapeseteknél figyelhető meg szinkretizmus.

SyncCase: A nyelvben van főnévragozás, és szinkretizmus megfigyelhető mind az alap-, mind az egyéb eseteknél.

[1] Szemben az esetexponenciával, ami az esetek lineáris szintetizmusa.

[2] Nincs tehát szó esetszinkretizmusról a következő esetekben: 1. ha az adott nyelvben kizárólag  bizonyos névmásoknál van esetmegkülönböztetés (mint például az angolban). Ilyenkor a többi névszónál a deklináció hiányáról beszélünk, nem esetszinkretizmusról; 2. ha két esetfunkció alakilag minden névszónál és mindenkor egybeesik, az ugyancsak nem szinkretizmus, hanem egyazon eset, legfeljebb szemantilakilag kettős funkcióval. Ellenben ha a névmások és a többi névszó közül bármelyiknél (vagy bármelyikük egy alcsoportjánál) legalább három esetfunkció formálisan különbözik, akkor a kérdéses eseteket létezőnek, esetleges egybeesésüket valamely paradigmában pedig szinkretizmusnak tekintjük. Így például az oroszban a nem-élőt jelentő főneveknél a nominatívusz és az akkuzatívusz többnyire egybeeső nominatív-akkuzatív formája szinkretikusnak minősül, mert a nőneműek (egy részének) egyes számában mégis különbözik. Ugyanebben az értelemben a finn főneveknél – a személyes névmások paradigmájának alapján – a nominatívusz és a genitívusz egyaránt szinkretikus, amennyiben tulajdonképpeni funkcióján kívül kifejezi az akkuzatívuszi (teljes tárgyi) funkciót is (a kettő közötti választás pedig szintaktikai és/vagy szemantikai körülményektől függ).

[3] Alapesetek: nominatív nyelvekben az alany és a tárgy esete (a nominatívusz és az akkuzatívusz), minden más mondatfelépítési elvnél azok az esetek, amelyek tranzitív igék mellett jelentésük/funkciójuk alapján (gyakorlatilag: egy nominatív nyelvre fordítva) az előbbieknek felelnek meg (például ergatív nyelveknél az ergatívusz és az abszolutívusz).