Esetkifejezés módja (személyes névmások)

A személyes névmások (perszonális pronomenek, PP) esetragozásáról (deklinációjáról) akkor beszélünk, ha a nyelvben  e névmások esetfunkcióit (egy másik szóhoz, leggyakrabban az igéhez fűződő szintaktikai viszonyukat) morfológiailag különböző megformálásuk fejezi ki. Tipológiai szempontból a személyes névmások deklinációtípusát az állítmányi ige környezetében történő megformálásuk alapján állapítjuk meg.[1] Ha a harmadik személyű és a többi személyt képviselő névmások ragozása eltér, a nyelvet ennek a paraméternek a tekintetében az egyes szám első személyű névmás alapján soroljuk be. A névmási tövek pusztán morfonológiai alternációját nem tekintjük esetkifejezésnek.[2] A személyes névmás ragozott alakjának csak azokat a formákat tekintjük, amelyekben a névmás tőként lép fel.[3] Ha az adott nyelvben a személyes névmásoknál többféle esetkifejezés is lehetséges, típusát az elsődleges (domináns) módszer alapján jelöljük meg.

Típusok:

NoPP: A nyelvben nem használatosak személyes névmások.

NoCase: A nyelvben használatosak személyes névmások, de egyáltalán nincsen esetragozás.

NoPPCase: A nyelvben használatosak személyes névmások, más szófajoknál van esetragozás is, de a személyes névmásoknál nincsen.

PPAff: A személyes névmások ragozhatók, és esetaffixumaik szuffixumok.

AffPP: A személyes névmások ragozhatók, és esetaffixumaik prefixumok.

PPCaseTon: A személyes névmások esetalakjait a névmás tonális különbségei fejezik ki.

PPCaseInflex: A személyes névmások esetalakjait a névmás tövében végbemenő fonémacsere – belső flexió – fejezi ki.

CaseMix: A nyelvben a személyes névmási esetjelölés vegyes megoldásai figyelhetők meg, elsődleges módszer nélkül.

Suppl: Ez az érték tüntetendő fel, ha a személyes névmási paradigma (bizonyos) alakjai szuppletív (nem személyes névmási vagy nem névmási) alakban jelen vannak a nyelvben.[4]

 

[1] A jelen paraméter szempontjából irreleváns, hogy az esetalakok az igék kötelező kiegészítéseit (argumentumait) jelölik, vagy más határozói funkciókat.

[2] Ha például egy affixum fejezi ki az esetet, akkor irreleváns, hogy ez az affixum a névmási tő alapalakjához vagy annak valamely variánsához járul hozzá. A névmási tő változása csak akkor releváns, ha ez maga fejezi ki az esetfunkciót.

[3] A szuppletív alakok, melyekben a személyjelölő nem névmásként, hanem affixumként lép fel, tipológiai értelemben nem a személyes névmás esetalakjai.

[4] Ez az eset áll fenn például, ha tőként fellépő esetaffixumokhoz járulnak személyjelölő morfémák, és a személyes névmás kitétele nem lehetséges vagy legfeljebb opcionális (nyomatékosító jellegű). Szöveges kommentárban tisztázandó, és ha van olyan paraméter, amely tartalmazza a szuppletív alakokra vonatkozó ismereteket, utalni kell rá. (Lásd ehhez a Esetaffixumok személyjelezése paramétert.)