Melléknevek esetragozásáról (deklinációjáról) akkor beszélünk, ha a nyelvben a főneveket kísérő melléknevek esetfunkcióit morfológiailag különböző megformálásuk fejezi ki. Tipológiai szempontból a deklináció típusát a főnév melletti (adnominális), tehát nem állítmányi és nem főnévhelyettesítő helyzetben lévő minőségjelző melléknév megformálása alapján állapítjuk meg.[1] A melléknévi tövek pusztán morfonológiai alternációját nem tekintjük esetkifejezésnek.[2]  Ha az adott nyelvben többféle esetkifejezés is lehetséges, típusát az elsődleges (domináns) módszer alapján jelöljük meg.

Típusok:

NoCase: A nyelvben egyáltalán nincsen esetragozás.

NoAdjCase: A nyelvben az adnominális mellékneveknél nincsen esetragozás.[3]

CaseAdjAff: Az adnominális melléknevek esetaffixumai szuffixumok.

CaseAffAdj: Az adnominális melléknevek esetaffixumai prefixumok.

CaseTon: Az adnominális melléknevek esetalakjait a melléknév tonális különbségei fejezik ki.

CaseInflex: Az adnominális melléknevek esetalakjait a melléknév tövében végbemenő fonémacsere – belső flexió – fejezi ki.

CaseMix: A nyelvben az adnominális melléknevek esetjelölésének vegyes megoldásai figyelhetők meg, elsődleges módszer nélkül.[4]

[1] A jelen paraméter szempontjából irreleváns, hogy az esetalakok az igék kötelező kiegészítéseit (argumentumait) jelölik, vagy más határozói funkciókat. A minőségjelző melléknevek prototípusai a nagyságra, alakra, színre, materiális állapotra utaló melléknevek.

[2] Ha például egy affixum fejezi ki az esetet, akkor irreleváns, hogy ez az affixum a melléknévi tő alapalakjához vagy annak valamely variánsához járul hozzzá. A melléknévi tő változása csak akkor releváns, ha ez maga fejezi ki az esetfunkciót.

[3] Ez az érték konnotálja, hogy más szófajoknál, elsősorban a főnévnél, van esetragozás (másszóval a jelzői szerkezetben a melléknévi jelző esetben nem egyeztetődik a fejfőnévvel). Szöveges magyarázatban tisztázandó.

[4] Szöveges kommentárban részletezendő.