Artikulusokról egy nyelvben csak akkor beszélünk, ha ezek világosan elkülönülnek a főnévkísérő (adnominális)  mutató névmásoktól (vagy bármely egyéb névmástól).[1] Az artikulusok esetragozása (deklinációja) akkor áll fenn egy nyelvben, ha az artikulusok esetfunkcióit morfológiailag különböző megformálásuk fejezi ki. Tipológiai szempontból az artikulusok deklinációtípusát az artikulusnak az állítmányi ige környezetében álló főnév melletti megformálása alapján állapítjuk meg.[2] Az artikulusi tövek pusztán morfonológiai alternációját nem tekintjük esetkifejezésnek.[3] Ugyancsak nem az artikulus deklinációja, ha affixumként vagy klitikumként csatlakozik ragozott főnévi alakokhoz. Ha az adott nyelvben az artikulusoknál többféle esetkifejezés is lehetséges, típusát az elsődleges (szerkezetileg domináns) módszer alapján jelöljük meg.

Típusok:

NoCase: A nyelvben egyáltalán nincsen esetragozás.

NoArt: A nyelvben nem használatosak artikulusok.

Art=Aff: A nyelvben az artikulusok affixumok, maguk nem ragozódnak.[4]

Art=Clit: A nyelvben az artikulusok klitikumok, maguk nem ragozódnak.[5]

NoArtCase: A nyelvben az artikulusok önálló szavak, de nincsen esetragozásuk.[6]

ArtAff: Az artikulusok ragozhatók, és esetaffixumaik szuffixumok.

AffArt: Az artikulusok ragozhatók, és esetaffixumaik prefixumok.

ArtCaseTon: Az artikulusok esetalakjait a szó tonális különbségei fejezik ki.

ArtCaseInflex: Az artikulusok esetalakjait a szó tövében végbemenő fonémacsere – belső flexió – fejezi ki.

CaseMix: A nyelvben az artikulusi esetjelölés vegyes megoldásai figyelhetők meg, elsődleges módszer nélkül.

[1] Világos az elkülönülés az artikulus és a mutató névmás között, ha főnévkísérő helyzetben kizárják egymást, vagy ha ugyanebben a pozícióban egymás mellett is szerepelhetnek. Nincs elkülönülés, ha a két szófaj az adott nyelvben nem különböztethető meg; ilyenkor – különösen ha önállóan, főnevet helyettesítően is megjelenhet – a kérdéses szót mutató névmásnak minősítjük.

[2] A jelen paraméter szempontjából irreleváns, hogy az esetalakok az igék kötelező kiegészítéseit (argumentumait) jelölik, vagy más határozói funkciókat.

[3] Ha például egy affixum fejezi ki az esetet, akkor irreleváns, hogy ez az affixum az artikulus alapalakjához vagy annak valamely variánsához járul hozzá. Az artikulus önmagában vett változása csak akkor releváns, ha ez maga fejezi ki az esetfunkciót.

[4] Így áll a helyzet, ha a főnév az artikulusi affixum nélkül is ugyanazt az esetalakot venné fel.

[5] Így áll a helyzet, ha a főnév az artikulusi klitikum nélkül is ugyanazt az esetalakot venné fel.

[6] Ennek az értéknek a megadása konnotálja, hogy az artikulust domináló főnévnél viszont van esetragozás. Szöveges magyarázatban tisztázandó.