Egyes névszói esetragozással rendelkező nyelvekben az esetaffixumok közvetlenül járulhatnak nemfinit igealakokhoz (például igenevekhez).[1] Ennek típusai:

NoCase: A nyelvben egyáltalán nincsen esetragozás.

NoVCase: A nyelvben van névszói esetragozás, de az esetaffixumok sohasem járulhatnak nemfinit igealakhoz.

VInf=NomCase: A nyelvben van névszói esetragozás; egyes esetaffixumok közvetlenül járulhatnak nemfinit igealakokhoz is, de csak akkor, ha ezek névszókat (főneveket, mellékneveket) helyettesítenek (pronominális funkcióban állnak).[2]

VInf=AdjCase: A nyelvben van névszói esetragozás; egyes esetaffixumok közvetlenül járulhatnak nemfinit igealakokhoz is, de csak akkor, ha ezek a jelen lévő főnévvel vannak grammatikailag egyeztetve (adnominális funkcióban vannak).[3]

VInfCase: A nyelvben van névszói esetragozás; egyes esetaffixumok közvetlenül járulhatnak nemfinit igealakokhoz is, oly módon, hogy az így létrejött ragozott nemfinit szóalak nem-névszói (hanem például határozói, adverbiális) funkciót tölt be.[4]

VInf=NomCase&VInfCase: A nyelvben van névszói esetragozás; egyes esetaffixumok közvetlenül járulhatnak nemfinit igealakokhoz is, az így létrejött ragozott nemfinit szóalak betölthet mind pronominális, mind adverbiális funkciót.

[1] Tehát olyan igéből képzett szókategóriákhoz, melyek sem finit igealaknak, sem főnévnek, sem melléknévnek vagy határozószónak nem minősíthetők. (Főnévi igenevek, melléknévi igenevek, határozói igenevek stb.). Ha egy nyelvben ez lehetséges, az előfordulás lehetőségeit a szöveges magyarázatban tisztázni kell.

[2] Ilyenkor az így létrejött szóalak továbbra is az állítmányi ige egyik kötelező bővítménye (argumentuma).

[3] Az egyeztetés funkcionálisan értendő: ugyanabban az esetben állnak (bármi legyen is ennek a morfológiai formája), mint a fejfőnév.

[4] Ilyenkor az így létrejött szóalak nem kötelező bővítménye (argumentuma) az állítmányi igének.