A domináns szórendet (dominant word order)[1] az S, a V és az O egymáshoz viszonyított sorrendje alapján állapítjuk meg tranzitív igét tartalmazó önálló[2] kijelentő mondatokban. A kiválasztott mondatoknak és elemeiknek a következő kritériumokat kell teljesítenie:

1. A V olyan tudatos, aktív cselekvést (nem pedig történést, passzív érzékelést, létezést, állapotot stb.) kifejező ige, amely ahhoz, hogy grammatikailag hiánytalan mondatot alkosson, kötelezően igényli egy cselekvő és egy, a cselekvés által érintett vagy létrehozott entitás megjelölését.
2. Az S nem egyéb, mint a szemantikai/funkcionális elemzésben általában A-val jelölt elem, tehát agens (a V-vel jelölt cselekvés tudatos, aktív végrehajtójának megjelölője).
3. Az O a szemantikai/funkcionális elemzésben általában P-vel jelölt elem, tehát patiens (a V-vel jelölt cselekvés által érintett vagy létrehozott entitás megjelölője).
4. Az S-t és az O-t egyaránt teljes értékű főnevek (nem névmások vagy igei affixumok) képviselik.

Ha a nyelvben az S-nek, a V-nek és az O-nak csak egyféle sorrendje grammatikus, a domináns szórend megegyezik az alapszórenddel. Ha többféle sorrendjük is megengedett,[3] akkor ezek előfordulhatnak egyforma vagy különböző gyakorisággal. Ilyenkor a domináns szórend megállapításának alapelvei:

1. Ha a változatok között nincs olyan, amelynek a gyakorisága legalább kétszerese a második leggyakrabban előforduló változat gyakoriságának, akkor úgy tekintjük, hogy a nyelvnek a vizsgált kategóriák tekintetében nincsen domináns szórendje.
2. Ha a változatok között van olyan, amelynek a gyakorisága legalább kétszerese a második leggyakrabban előforduló változat gyakoriságának, akkor ezt tekintjük domináns szórendnek.[4]

A gyakoriságot textuálisan értelmezzük, vagyis az előfordulások arányait elegendően hosszú és elegendően sokféle szöveg statisztikai vizsgálatára alapozzuk. Az „elegendő mérték” és az „elegendő sokféleség” meglétének nincs általános kritériuma, az objektív lehetőségektől és a nyelvész megítélésétől függ. Előfordulhat, hogy a gyakoriság megbízhatóan nem állapítható meg, vagy egy későbbi vizsgálat felülírja a korábbinak az eredményeit.

Típusok:

NoDWO: A nyelvnek nincsen domináns szórendje az S, V, O tekintetében.

?DWO: A nyelvben objektív okokból nem vizsgálható a domináns szórend.[5]

SV~O: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül az S és a V relatív sorrendje SV módon rögzített, de az O-nak a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.[6]

VS~O: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül az S és a V relatív sorrendje VS módon rögzített, de az O-nak a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.

SO~V: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül az S és az O relatív sorrendje SO módon rögzített, de a V-nek a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.

OS~V: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül az S és az O relatív sorrendje OS módon rögzített, de a V-nek a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.

VO~S: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül a V és az O relatív sorrendje VO módon rögzített, de az S-nek a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.

OV~S: A domináns szórendben az S, V, O kategóriák közül a V és az O relatív sorrendje OV módon rögzített, de az S-nek a hozzájuk viszonyított elhelyezkedése változó.

VSO: A nyelvben a domináns szórend  ige – agens – patiens.

SVO: A nyelvben a domináns szórend  agens – ige –patiens.

SOV: A nyelvben a domináns szórend  agens –patiens – ige.

VOS: A nyelvben a domináns szórend  ige – patiens – agens.

OVS: A nyelvben a domináns szórend  patiens – ige – agens.

OSV: A nyelvben a domináns szórend  patiens – agens – ige.

[1] Nem azonos az alapszórenddel. Erre nézve lásd az Alapszórend (S, V, O) paramétert.

[2] Nem hiányos, nem alárendelt.

[3] A domináns szórend megállapításánál nem játszik szerepet, hogy a variánsok előfordulása grammatikai kritériumoktól függ, vagy pragmatikai, stilisztikai kritériumoktól (esetleg teljesen szabad közöttük a választás).

[4] Egy nyelv alapszórendje és domináns szórendje tehát eltérhet egymástól. Például egy határozottan SOV alapszórendű nyelvről megállapíthatjuk, hogy nincsen domináns szórendje, vagy akár azt is, hogy az SVO szórend átlagosan legalább kétszer olyan gyakran fordul elő a szövegekben, mint az SOV, és így az SVO a domináns. (Az alapszórend megállapításának kritériumait lásd az Alapszórend(S, V, O) paraméternél.)

[5] A legfőbb objektív ok, ha nem áll rendelkezésre elegendően hosszú és elegendően sokféle szöveg a statisztikai vizsgálat számára. Egyes nyelvek esetében már az S és az O azonosítása is problematikus lehet, mivel csak a szövegkörnyezet dönti el, hogy az ige két kötelező kiegészítése közül melyik melyik (vagyis minden háromtagú szerkezet izoláltan véve kétértelmű). Ilyen nyelv például a fidzsi (Boumaa Fijian).

[6] Ha eközben a harmadik kategória a három lehetséges helyzet (a két rögzített összetevő előtt, között vagy után) közül csak két pozíciót foglalhat el, erre a szöveges kommentárban hívjuk fel a figyelmet. Ugyanez vonatkozik minden olyan típusra, amelynek szimbóluma ~ jelet tartalmaz.