A célhatározói mondat két eseményt ír le, melyek közül az egyik (a főesemény) azért történik meg, hogy a másik (a célesemény) végbemehessen. A céleseményt kifejező célhatározói mondattag lehet a) ige vagy igéből képzett egyéb szóalak a főeseményt tartalmazó egyszerű mondatban (purpose complement), vagy b) célhatározói mellékmondat (purpose clause). A célhatározói mondat jelölője az az eszköz (önálló grammatikai szó, speciális igealak, affixum, partikula), amely egy egyszerű kijelentő mondatban nem lenne jelen, de egy célhatározói mondatban kötelezően vagy fakultatíve megjelenik.[1]
Típusok:
NoPurpMark: A nyelvben a célhatározást semmilyen specifikus eszköz nem jelöli (a főesemény és a célesemény pusztán egymás mellett áll, összefüggésüket csak kontextuális vagy logikai alapon lehet kikövetkeztetni).
PurpV1: A célhatározást a célhatározói mondattag speciális igealakja[2] jelöli.
PurpV2: A célhatározást a célhatározói mondattagban igéből képzett szóalak[3] jelöli.
PurpAff: A célhatározást a célhatározói mondattag igealakján megjelenő speciális affixum jelöli.[4]
PurpClit: A célhatározást a célhatározói mondattagban megjelenő speciális klitikum jelöli.[5]
PurpWV1: A célhatározást a főeseményt tartalmazó mondatban megjelenő önálló szó (utalószó) jelöli.[6]
PurpWV2: A célhatározást a céleseményt tartalmazó mondatban megjelenő önálló szó (kötőszó) jelöli.
A fenti típusok & jellel egyesíthetők, ha a nyelv egyenrangúan két típust képvisel, illetve / jellel, ha a jel előtti típus domináns, de a jel utáni megoldás is előfordul. + jellel akkor kapcsolhatunk össze két kódértéket, ha azok együttesen jelennek meg. A kód zárójelezése fakultativitást jelöl.
[1] Az nem kikötés, hogy ennek az eszköznek a célhatározás jelölése legyen az egyetlen lehetséges funkciója a nyelvben.
[2] Itt olyan igealakokról van szó, amelyek az idő, mód, aspektus vagy a személyjelezés, esetleg esetaffixumok vagy adpozíciók megjelenése révén különböznek az alapalaktól.
[3] Lehet infinitívusz, particípium vagy igéből képzett főnév.
[4] Ezen adalékos (személyt és számot ki nem fejező, morfológiailag egyalakú) affixumot értünk, amelynek elhagyásával az igealak megegyezne azzal az igealakkal, amely egy önálló mondatban (főmondatban) szerepelne. Esetenként lényegében affixált kötőszóról van szó, amely bármely mellékmondatban kötelező.
[5] Ezen olyan adalékos (személyt és számot ki nem fejező, morfológiailag egyalakú) elemet értünk, amely nem vagy nem feltétlenül az igealakhoz kapcsolódik, és amelynek elhagyásával a mondat önálló mondat formáját öltené.
[6] Ide tartozik mind az az eset, amikor a mondat nem összetett, mind az, amikor a jelölő az összetett mondat főmondatában (tehát nem a célhatározói mellékmondatban) lép fel. Az önálló szó szófaját a szöveges magyarázatban tisztázni kell.