Az adpozíció olyan szófaj, amely csakis valamely kiegészítés (főnév, főnévi szintagma, névmás vagy főnévi szintagmaként használt tagmondat) előtt (preposition, elöljáró) vagy után (postposition, névutó) jelenik meg, és az a funkciója, hogy e kiegészítésnek egy másik névszói vagy igei mondattaghoz való viszonyát jelezze, mégpedig olyan szemantikai vonatkozásokban, mint hely, idő, tulajdonság, eszköz, birtoklás.[1] Az adpozíciók főtagok (fejek, heads), a főnév vagy névszói szintagma, amelyhez járulnak, az adpozíció kiegészítése vagy tárgya.

A főnevek mellett fellépő adpozíciók egyes nyelvekben személyjelezhetők. Ehhez két kritériumnak kell teljesülnie: a) a személyjelölőknek elegendően különböző alakkal kell rendelkeznie ahhoz (ezek egyike lehet zéró is), hogy mindhárom személy szembenálljon egymással, vagy legalább az egyik a másik kettővel; b) a személyjelölőknek affixumoknak és nem klitikumoknak kell lenniük.[2]

Típusok (PM – person marker, N – noun):

NoAdp: A nyelv nem használ adpozíciókat.[3]

AdpNonPM: A nyelvben az adpozíciók általában nem vehetnek fel személyjelölőket.

AdpNNonPM: Az adpozíciók főnevek mellett nem kaphatnak személyjeleket.[4]

AdpN(PM): Az adpozíciók személyjelezése főnevek mellett fakultatív.

AdpNPM: Az adpozíciók személyjelezése főnevek mellett kötelező.

[1] Ezt a funkciót az adpozíciós megoldáson kívül elláthatja más lexikai vagy szintaktikai eszköz is (ragozott igealak vagy ragozott főnév, esetvégződések, határozói névszóképzők, klitikumok). Ezek közül egyesek származhatnak adpozíciókból, de kötött formák lévén, nem tekinthetők szófajnak, továbbá elvben sem lehet saját személyjelölésük. (A ház-am-ban, talo-ssa-ni típusú szóalakokban, függetlenül a morfémák sorrendjétől, a személyjel a főnévre vonatkozik, nem az esetragra, szemben ugyanezen nyelvek valódi névutóinak személyjelezésétől.) Az adpozíció tehát külön szófaj, vagyis morfológiailag független, és olyan morfoszintaktikai viselkedést mutat fel, amely az adott nyelvben világosan eltér az igékétől, (ragozott) névszókétól vagy határozószókétól.

[2] A klitikumokat elsősorban a csatlakozási helyük flexibilitása különbözteti meg az affixumoktól, például egyaránt csatlakozhatnak a főnévhez és/vagy az adpozícióhoz.

[3] Amennyiben az „adpozíciók szórendje” paraméter értéke NoAdp, itt is csak ezt a paraméterértéket választhatjuk.

[4] Ez a paraméterérték feltételezi, hogy ugyanabban a nyelvben az adpozíciók nem-személyes vagy/és személyes névmások mellett kaphatnak személyjelölőket.