(1a) az asszony vacsorá-t főz.
az asszony vacsora-acc főz.prs.3sg
’Az asszony vacsorát főz.’
(1b) az asszony vacsorá-t főz a férj-é-nek.
az asszony vacsora-acc főz.prs.3sg a férj-poss-dat
’Az asszony vacsorát főz a férjének.’
(2) az asszony ajándék-ot ad a férj-é-nek.
az asszony ajándék-acc ad.prs.3sg a férj-3sg-dat
’Az asszony ajándékot ad a férjének.’
(3a) az asszony ad valami-t a férj-é-nek.
az asszony ad.prs.3sg valami-acc a férj-3sg-dat
’Az asszony ad valamit a férjének.’
(3b) az asszony a férj-é-nek ad valami-t.
az asszony a férj-3sg-dat ad.prs.3sg valami-acc
1. ’A férje az, akinek az asszony ad valamit.’
2. ’Az asszony a férjével azt teszi, hogy ad neki valamit.’
3. *’Az asszony ad valamit a férjének.’
(4) az asszony oda-ad-ja az-t a férj-é-nek.
az asszony oda-ad-prs.obj.sg3 det-acc a férj-3sg-dat
'Az asszony odaadja azt a férjének.’
(5) az asszony ajándék-ot ad neki.
az asszony ajándék-acc ad.prs.3sg ő.dat
’Az asszony ajándékot ad neki.’
(6) az asszony ad neki valami-t.
az asszony ad.prs.3sg ő.dat valami-acc
’Az asszony ad neki valamit.’
(7) az asszony ad valami-t neki.
az asszony ad.prs.3sg valami-acc ő.dat
’Az asszony ad valamit neki.’
Ha a téma és a recipiens közül legalább az egyik főnévvel van kifejezve, a magyarban a ditranzitív alapszórendben a recipiens mondatvégi helyzetbe kerül (ugyanúgy, ahogyan monotranzitív ige nem kötelező bővítményeként is (1b)). A (2) a TR, a (3a) a tR, az (5) a Tr szórendet példázza. A (4) a mutató névmás által kiváltott tárgyas ragozású igealak következtében jelölt, azaz nem alapszórendet mutat, de a tR relatív sorrend ekkor is megmarad. Bármelyik nem két névmásos mondatban megfordítjuk a téma és a recipiens sorrendjét, olyan mondatot kapunk, amely nem alkalmas az alapszórend megállapítására: vagy fókuszált, vagy nem teljesíti az alapszórendnek azt a követelményét, hogy a mondatban csak az ágens legyen a topik, minden egyéb új információ (komment). (Így pl. a (3b) mondatnak kétféle természetes olvasata is van: a férjének vagy kontrasztív fókusz helyzetben van, vagy a mondat arra a kérdésre válaszol, hogy mit tesz az aszony a férje érdekében, azaz csak az ad valamit az új információ.) Ezen „inverz szórendű” mondatok egy része (például éppen ez a (3b)) megfelelő hangsúllyal, hanglejtéssel ejtve vagy adott kontextusban értelmezhető ugyan neutrálisnak is – ez már egy harmadik féle olvasat –, de ilyen értelmezésben éppen ez a sajátos „neutralizálás” teszi jelöltté, azaz nem-alapszórendűvé (a szándékolt jelentés megfelelő formája valójában (3a) lenne). Mindezektől eltérően, ha a ditranzitív mondatban mind a téma, mind a recipiens névmási képviseletű, akkor természetesebbnek tűnik az rt szórend, bár emellett a tr is megfelel az alapszórend kritériumainak ((6) és (7)). A magyarban tehát a téma–recipiens relatív alapszórend minden esetben megállapítható, azzal a kiegészítéssel, hogy kettős névmási képviseletnél a fordított szórend nemcsak lehetséges, hanem természetesebb is. A kérdésben mindazonáltal nincs teljes egyetértés, további kutatást igényel. (Vö. Kenesei et al. 1998: 197‒198, Komlósy 1992: 345‒346).
