Az esetrendszer az alárendelt (dependent) főneveknek olyan jelölése, amely a főtagjukhoz (head) való viszonyukat fejezi ki. Hagyományosan az eset terminus a ragozásra vonatkozik, és tipikus esetben a mondat szintjén egy főnévnek az igéhez, szintagmatikus szinten pedig egy főnévnek egy adpozícióhoz vagy egy másik főnévhez való viszonyát jelzi.[1] Egyes nyelvekben a főnevek mellett ragozható artikulusok is állhatnak, és ezek eseteinek száma a főnevekétől eltérő lehet.[2] Az artikulusok eseteinek számát egy nyelvben elsősorban  a határozott artikulus  paradigmájában mérjük.

Típusok:

NoArt: Artikulusok nélküli nyelv.

NoArtCase: A nyelvben van(nak) artikulus(ok), de esetragozás nélkül.

2ArtCases: Két artikulusi esettel rendelkező nyelv.[3]

XArtCases: Az artikulusi esetek száma az X helyére írandó.[4]

[1] Az esetek azonosításában a formális elv az elsődleges. Ha egy nyelvben két vagy több megkülönböztethető esetfunkciót mindig ugyanaz a megformáltság fejez ki, akkor ez egy (többfunkciós) esetnek számít. Az allomorfikus és a fakultatív változatok nem számítanak külön esetnek, ha nincs közöttük rendszeres jelentéskülönbség. A nem szintaktikai funkciót kifejező alakok (vokatívusz, topikalizáció) nem (figyelembe veendő) esetek.

[2] Ennek különös esete, amikor a főneveknek egyáltalán nincsen esetragozása, és valójában csak a ragozott artikulus fejezi ki az esetet.

[3] Ha egy nyelv artikulusainak van egy megkülönböztetett funkciójú esetkategóriája, akkor a paradigma jelöletlen tagja is esetnek számít. Így elvileg nem lehetségesek egy artikulusi esetet felmutató nyelvek.

[4] Ha az artikulusi esetek száma (készlete) nem egyezik meg a főnevek eseteinek számával (készletével), akkor erre a szöveges magyarázatban fel kell hívni a figyelmet.