Üdvözöljük Az ugor nyelvek tipológiai adatbázisának honlapján!

Az adatbázis morfonológiai, morfológiai, morfoszintaktikai és szintaktikai tipológiai jegyeket vizsgál, mind strukturálisakat, mind szórendieket – ezeket a továbbiakban paramétereknek nevezzünk. Paramétereink száma meghaladja a 200-at, készletük a jövőben, ahogy a vizsgált nyelvek száma is, tovább bővíthető.


Az uráli nyelvek tipológiai adatbázisának létrehozására irányuló gondolat hivatalosan először 2005 nyarán, a X. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson (Joskar-Ola, Mari El, Oroszország)  hangzott el, amikor Havas Ferenc ismertette erre vonatkozó tervezetét. A következő fontos  dátum 2008 ősze: ekkor folyt le a Bécsi Egyetemen egy, a tervezet megalapozására irányuló speciális nemzetközi konferencia, jeles finnugristák és tipológusok részvételével. A konferencia egyik legfontosabb konklúziója az volt, hogy az egész nyelvcsalád tipológiai  feldolgozása csak végcél, az első lépésnek egy meghatározott nyelvekre és nyelvészeti tematikára szorítkozó próbaprojektumnak (pilot project) kellene lennie. A tervezés 2010-ben a XI. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson (Piliscsaba, Magyarország), egy workshop keretében folytatódott.


A próbaprojektum megvalósítására a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékén került sor: a magyarországi Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) keretében három éves kutatási támogatást nyertünk el (OTKA K 104249; 2012. 10. 01. – 2015. 09. 30.). A Havas Ferenc vezette 5 fős kutatócsoport munkájának eredményeképpen jött létre Az ugor nyelvek tipológiai adatbázisa, mely 2015 őszétől szabadon hozzáférhető.